2018. szeptember

Szüreti hagyományaink

A szürethez kapcsolódó hagyományokat az idén is felelevenítettük. A gyerekek saját kezűleg készítettek mustot, melyet szívesen meg is kóstoltak. Különböző szőlőfajtákkal ismerkedtek meg, illetve képek, régi felvételek alapján megismerték a szürethez kapcsolódó hagyományokat, népszokásokat.

A szüret témakör elzárása, a családi napként megszervezett szüreti mulatság volt, melyre a Süni csoportosok szüreti játékokkal, dalokkal készültek.

Emellett egyéb tevékenységek is várták őket, szőlőfürtöket gyurmáztak, ügyességi játékot próbálhattak ki, illetve Varró János népzenész különféle, kevéssé ismert népi hangszerekkel ismertette meg a jelenlevőket.

Autómentes nap

Ezt a napot a gyerekek nagy örömmel várták, hiszen reggel biciklivel jöhettek óvodába. Beszélgettünk a helyes közlekedésről, felhívtuk figyelmüket a veszélyhelyzetekre is, ismerkedtek a különféle közlekedési eszközökkel.

A délelőtt során ügyességi feladatokat végeztek rollerrel, majd délután szüleiikkel együtt kerékpártúrán vettek részt. A falu határában bringáztak, majd a pihenőidő alatt elfogyasztották uzsonnájukat.

Piros alma, de kerek!

Az egészséges életmódra nevelés keretében nagy hangsúlyt fektetünk a gyümölcsök fogyasztására. Sokféle őszi gyümölcsöt gyűjtöttünk össze, a gyerekek megismerkedtek tulajdonságaikkal, ízükkel és különféle felhasználási módjaikkal. Gyümölcssalátát, gyümölcslevet készítettünk, dalokat, mondókákat tanultunk, valamint a gyerekek többféle technika segítségével ábrázolták is. Szerencsér közben a gyerekek sok friss gyümölcsöt kóstoltak.

Szeptemberi mindennapok
iskola.cece.hu

Cecei
Általános Iskola

www.cece.hu

Cece
Nagyközség

Gerlice Cece

Gerlice Néptánc
Egyesület Cece

www.vajta.hu

Vajta
Község