Hirdetmény - 2017. április 12.

A Dél-Mezőföldi Többcélú Társulási Tanács értesíti a kedves szülőket,
hogy az általa fenntartott intézményben a

Vajtai Óvodában

a 2017/2018 nevelési évre az
óvodai beíratás időpontja 2017. május 18.-19. délelőtt 8-12 óráig.

Az óvodai beíratásra várjuk azokat a szülőket, akiknek a gyermeke 2017. augusztus 31.-ig a harmadik életévét betölti. Azok a gyermekek is jogosultak részt venni az óvodai nevelésben, szabad férőhely esetén, akik a jogviszony megkezdésére kapott naptól számítva 6 hónapon belül töltik be a harmadik életévüket. Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy a Nemzeti Köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 2015. szeptember 1-jétől hatályba lépő rendelkezése szerint, a gyermek abban az évben, melyben a 3. életévét augusztus 31-ig betölti, a nevelési év kezdő napjától napi négy órát köteles óvodai nevelésben részt venni! A jegyző a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az ötödik életév betöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja. A kérelem benyújtásának határideje 2017. április 30.

Az óvodavezető 2017. június 16-ig írásban értesíti a szülőt a felvételi eljárás eredményéről. A jelentkezést követően az óvodavezető döntése ellen a szülő a kézhezvételtől számított tizenöt napon belül jogorvoslati (felül bírálati) kérelemmel fordulhat a Fenntartó felé.

  • a gyermek születési anyakönyvi kivonata, lakcímkártyája, TAJ-száma,
  • a szülő (gondviselő) személyi igazolványa, lakcímkártyája,
  • sajátos nevelési igényű gyermek esetében: szakértői vélemény
  • kötelező oltásokról szóló kiskönyv

Cecei
Általános Iskola

Cece
Nagyközség

Gerlice Néptánc
Egyesület Cece

Vajta
Község